Más-képp Láthatod a világot: jól. rosszul, mas-képp
ÚJDONSÁGOK
 
Menü
 
Ajánlott oldalak
 
Naptár
2020. Június
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
2010 Választások vége

A 2010-es választások eredményei lezártnak tekintendők.

A magyar nép élve a választópolgár jogával kinyíilványította akaratát.

Ahogy ez várható volt a FIDESZ szerezte a legtőbb mandátumot.

Második helyre az MSZP, harmadik helyre a JOBBIK, mig negyedik helyre a LMP került.

A választás legnagyobb vesztese az MDF lett, aki kiesett a parlamentből.

A legnagyobb nyertes viszont az LMP, aki alig egy év alatt bebízonyította, hogy megfelelő programmal és marketing aparátussal rövid idő alatt is lehet sikert elérni.

A FIDESZ győzelme logikus volt, mivel az ország tele van elkeseredett emberekkel akiknek a megélhetése került veszélybe. Érthető módon egy karízmatikusnak tartott vezetőt választottak akítől várják a problémáik megoldását.

Tényleg csak remélhetjük, hogy a választási ígéreteket , szakítva a magyar szokásokkal, be is fogják tartani. Reméljük, hogy nem azt fogjuk majd hallani, hogy: Azért nem tudunk javítani az ország helyzetén mert az MSZP az elmult 8 év alatt túl nagy kárt csinált.

Úgy szintén csak bízni lehet az emberek józan eszében, hogy azért mert a FIDESZ nyert, nem fognak felvenni újabb hiteleket, beugorni kétes kimenetelű vállalkozásokba csak azért mert majd Ők megoldják.

Az emberek többsége elfelejti, hogy az éppen hatalmon lévő párt csak az útat mutatja, de hogy azon végig menni az embereknek kell. Ha majd az új írány elősegíti a kis és középválalkozásokat, segít munkahelyeket teremteni, csökkenti a felesleges állami hivatalok számát és a korrupciót, akkor lehetőség fog nyilni, hogy a dolgozni és tanulni akaró tiszteséges emberek megteremtsék azt a Magyarországot ahol élni is jó lesz nem csak várni a hónap végén a fizetést.

William Newind


 

 
Pontos idő
 
Magyarország 2009
 
2002-2010 számokban
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre